Tematikus medvenapot tart vasárnap a Nyíregyházi Állatpark

Medve

Nyíregyháza, 2019. május 2., csütörtök (MTI) – Látványetetésekkel, mézkóstolással, ismeretterjesztő előadással és számos medvés kísérőprogrammal várják a látogatókat a nemzetközi medvenap alkalmából vasárnap a Nyíregyházi Állatparkba.

A Happy Bears Day elnevezésű rendezvény célja, hogy minél többet megtudjanak a park vendégei a világon élő nyolc medveféléről, azaz a fekete-, a barna- és az örvös medvékről, a jegesmedvéről, a pápaszemes, a maláj és az ajakos medvékről, valamint az óriáspandáról. A medvenapon az érdeklődők játékos formában ismereteket szerezhetnek a sóstógyógyfürdői látványosságban tartott három medvefajról – mondta Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark zoológiai osztályvezetője-szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
A vasárnap délelőtt kezdődő programsorozat nyitányaként a Viktória-házban rendeznek mackókiállítást, de kézműves sarokkal, valamint vetélkedőkkel is várják a gyerekeket a szervezők.
A színpadnál mézkóstolót és méhészeti bemutatót tartanak, majd a jegesmedvék, a barnamedvék és a pápaszemes medvék látványetetése következik, akiknek ezen a napon “macitortával” kedveskednek gondozóik.
Az érdeklődők a Nyíregyházi Állatpark ismeretterjesztő mesekönyvének, a Medvés Könyvnek a szerzőivel is találkozhatnak, a program zárásaként pedig Biácsi Alexandra, a park állatorvosa osztja majd meg tapasztalatait az Ázsiában élő, az illegális medveepe-kereskedelem miatt veszélyeztetett medvefajok helyzetéről.
A nyíregyházi medvenapon egyébként minden a medvékről fog szólni: a botanika rajongói láthatnak medvetalp kaktuszokat, az állatpark éttermében lesz medvehagymával ízesített menü és medvehagymás pogácsa, a fagyizókban pedig macifagyit is kérhetnek majd a gyerekek.

hvzs \ pmg

MTI 2019. május 2., csütörtök 12:51

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük